Sakura

- Szia.
Tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézel rám. Három év múlva újra látsz, és még csak vissza se köszönsz. Megfordulok, el akarok menni. Annak idején tettél nekem egy ígéretet, s most be akartam hajtani rajtad. Kettőt lépek, mikor megállítasz.
- Várj, ne menj el! – kapsz csuklóm után, de rögtön el is rántod kezed. Mintha undorodnál tőlem. – Mi történt veled? – mutatsz ruhámra.
Kissé felemelem karjaimat, végignézek magamon. Átlagos, hosszú trapézszárú farmer, fehér, csípő alá érő rövid ujjú van rajtam. Hajam copfba kötve. Még az sem lehet furcsa, hogy mezítláb vagyok.
- Hm? – fordulok vissza hozzád.
- Tiszta vér vagy – ezt az apróságot tényleg kifelejtettem. Akkor sem értem, mi ezen a meglepő.
- És?
- „És”? Ennyit tudsz mondani? Ideállítasz három év után, szakadt farmerban, kinyúlt pólóban, véresen? Nézz magadra! Az egész szád, az arcod, a karjaid, a ruhád úszik tőle! Mi a jó francot csináltál?
Lehordasz, mintha az apám lennél. Hallom, ahogy ömlik a szó a szádból. Nézem, ahogy felindultan felém lépsz, megragadod vállaim. Tűröm, mikor megrázol. Csak az jár a fejemben, hogy megígérted. Megígérted, hogy várni fogsz rám, hogy itt maradhatok. Hogy ez a hely mindig is az otthonom lesz. Kitépem magam karodból és dühösen ordítok. Érzem a nedves könnyeket, amelyek végigszántják arcom.
- Te és a hülye kérdéseid! Mi történt veled? Nem ilyennek ismertelek meg. Emlékszel még egyáltalán a fogadalmadra? – lassan lehiggadok. Nem szoktam ilyet csinálni, de te kihoztad belőlem. – Nagyon megváltoztál…
Megperdülök és elindulok. Haragszom rád, mégis abban reménykedem, utánam jössz…



Sasuke

Ott állt az ajtómban. Nem hittem el, amit látok. Szakadt farmer, fehér póló, mindez véresen. Mezítláb jött, de ezen már nem lepődtem meg. Szinte együtt nőttünk fel, s ha tehette, földig érő nadrágokban, papucs és zokni nélkül mászkált. Mindig jól esett nézni, olykor kioktatni. Ez azonban most teljesen más volt. Nem tudom, mi történt vele a külön töltött idő alatt. Be kell vallanom, megijesztett. Úgy nézett ki, mint akinek egy fátyolt kötöttek a szeme elé. Bár ott volt még benne az a gyermeki fény, a játszi pajkosság. Mégis, valahogy úgy tűnt, neki ez a köd átlagos dologgá vált, de már akkor is felnőtt nő lett. Így tőle már senki nem várná el az ilyen viselkedést, megjelenést. Mint aki nem érzi azokat a bizonyos határokat. Három év… Hosszú idő. Vajon mikor meséli el, milyen volt az útja? Hogy miért ment el? Türelmesen ki kell várnom az időt. Nem szabad siettetni…
- … Emlékszel még egyáltalán a fogadalmadra? … Nagyon megváltoztál… - vágja a képembe. Holott nem én változtam meg. Alig ismerek rá arra a lányra, akivel megszöktem annak idején…
… Csak ne hagyd elmenni! Várd ki az időt!
Ez már akkor megcáfolni látszik, mikor megfordul és elindul. Lassan lép, gondolom arra vár, hátha megállítom. Fejemben gyorsan cikáznak a gondolatok. Menjek? Ne menjek? Ha megyek, leráz magáról és újabb, hosszú évekig nem látom. Ha nem megyek, akkor is itt hagy. Márpedig nélküle minden egyes pillanat a semmibe vész, hisz jelenléte mindenhova mosolyt és kacagást, boldogságot varázsol.
Szívem, lábaim, kezeim döntenek eszem helyett. Arra eszmélek, hogy lábaim áthidalják a köztünk lévő métereket, kezeim karjai után kapnak. Talán még elérem őket…

***

Három évvel ezelőtt…

- Megígéred? – néz a fekete szemekbe a lány. Még csak 14 éves, de talán élete egyik legnagyobb kalandjára készül.
- Ígérem! – teszi szívére kezét a fogadott báty, majd orron pöcköli a rózsaszínhajút. – Itt leszek és várni foglak.
Szorosan megölelték egymást. Vegyes érzések kavarogtak mindkettejük lelkében. Nem akarták elhagyni a másikat, de egymáshoz láncolni sem. Eszükbe jutott, mikor az árvaházban megismerkedtek, vérszerződést kötöttek és megszöktek. Két év volt köztük a korkülönbség. A lány mindig is felnézett bátyjára, hősnek tartotta. Megvédte mindentől, mégis meghagyta a szabadságát. Most is elengedi, holott a szíve majd’ megszakad, hogy ilyen hosszú ideig nem fogja látni.
Kibontakoznak egymás karjából, még egyszer pillantást váltanak. A fekete és smaragd szempár összefonódik, de a csendet is egyszer meg kell törni.
- Akkor három év múlva, ugyanitt.
- Három év múlva…
Alig találják a szavakat. Az ifjabb int, lép néhányat hátrafele, majd megpördül a sarkán és futásnak ered a közeli erdőbe.
- Viszlát… hugi… - suttogja maga elé a fekete hajú, amit a másik már nem is hallhat. Addig néz utána, míg el nem tűnik a fák között.
Azt már nem látja, hogy a sűrűben egy férfi csatlakozik testvéréhez…




The End…

Oldal: .: Ígéret egy életre :.
.::. Manka's Life... and she's feeling and death... .::. - © 2008 - 2024 - mankas-life.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat